Szívesen

Van, hogy az az ember munkájából adódóan megzavar más embereket a munkájukban, ez gondolom természetes. De az milyen jó érzés, mikor azok a más emberek, úgy néznek rá, mint a véres rongyra, hogy mi a francot keres már itt megint, mi a szart akar. Megkérem illedelmesen, hogy ugyan 5 percre engedjen már oda ahhoz a nyamvadt géphez, ekkor nagy nehezen megmoccan és odébb megy. Ez azért mókás, mert amúgy sem az a szívem vágya, hogy az asztal alatt másszak kábelek között, emiatt is eléggé lehangolt tud lenni az ember (pláne ha nem túl kipihent) és akkor még jön néhány ezekbõl a kedves pillantásból.
Ahogyan kinéznek a szemüveg mögül.. Lehajtják a fejüket, jobb kéz a szemüvegen, lassan letolják azt és csak néznek.. Gondolom kezükbe oda van készítve a kés, hogy azt bármely pillanatban a hátamba vághassák. Feltehetõleg, amikor épp az asztal alatt mászok, olyankor szokták élezni..
Ne köszönd, szívesen.

Csúnya napkelte

Tudja meg a világ, hogy az a legrosszabb, amikor egy megrendelõnek kész elképzelése van. Azért rossz ez, mert Õ csak nagy vonalakban képzeli el, néha konkrét elemekkel, ami esetenként szép is lehet vagy talán van valami jelentése. Csakhogy, mivel Õ nem látja együtt az egészet a fantáziájában, így nem tudja, hogy az hogyan is néz ki.

Otthon

Haza látogattam. Néha muszáj tudni, hogy mi folyik az országban, akkor is, ha az ember kocka. Lefejeztek egy gólyát. Milyen édes...
Meghalt 3 tûzoltó, errõl sem tudtam, fõleg azt, hogy miért. Innen legalább ez megvolt. De a róla szóló cikket nem bírtam végigolvasni. Sok képmutatós dolog benne.. Az, hogy az önkormányzat saját halottjának tekinti, meg hõsi halott meg elõléptetés.. Nyilván érdekli õket a dolog, meg tök õszintén hangzik. Sablon, hülyeség, nem érdekel senkit, csak kötelesség. Ez kb olyan, mint amikor nemzeti gyásznap, mert valaki(k) meghal(nak). Nem hiszem, hogy nemzetileg mindenki abszolút lesújtva érezné magát. Csak ugye muszáj, mert mindenki ezt csinálja, ez az illem, aztán, hogy az ember mit gondol, az mindegy, csak mutassuk azt, amit látni akarnak mások. Egyébként ki akarja vajon ezt látni. Szerintem senki, csak egyszer valaki elkezdte, nyilván valami hatalmi megfontolásból, azóta meg kötelezõ

Milyen már az?

Az milyen már, amikor azt hiszi az ember, hogy van olyan másik ember, aki azért hívja éppen Õt, mert éppen Tõle akar valamit vagy csak igazából akarja, hogy ott legyen? És az milyen már, amikor kiderül, hogy ez nem így van, hanem csak illendõség meg ilyenek. Na milyen már ez

A HUP hígul

Volt már egy post errõl, innen jutott nekem is eszembe. Amikor olvastam, akkor meggyõzött, hogy talán igaza van, de most már nem.

Énblogom

Mostanság többször szoktam azon gondolkodni, hogy mit írtam régen és miket írok most. Most már nem szoktam olyanokról írni, amik mélyebben engem foglalkoztatnak. Nem azért, mert nem foglalkoztat semmi, nem történik semmi, amit alkalmasnak tartanék erre - habár tény, hogy kevesebb az efféle esemény -, hanem a megváltozott életkörülmények miatt. Nem merek leírni sok dolgot, mert megeshet, hogy szinte egybõl szóban szólnak hozzám, úgy kezdik el kritizálni, véleményezni vagy bármit mondani róla. És van, hogy odatartozó dolgokról is tudnék írni, de nem írhatok, mert Úristen, Mi lesz?.
Meg a hangulat. Az sem olyan dolog, amit csak úgy bántani lehet. Miközben egy gondolatokkal teli postot ír a blogger, olyankor teljesen más hangulatban van. Olyankor benne van a monitorban - feje a kocka formát is felveszi -, benne meg a gondolatai. A kockán esetleg egy kis zene, ami segíthet mélyebb dolgokat megfogalmazni. Ilyenkor nem szeretem ha hozzámszólnak, ha mozognak, ha érzem, hogy más is létezik. Nem szeretem, ha figyelnek, ha lélegeznek, ilyenkor azt szeretem, ha senki más nem létezik. Igaz, ettõl még nem születik valami ihaj dejó írás, de legalább születik, mert különben el se kezdem írni.

Pedig szertnék írni gyakran ilyenekrõl, mert most is van mirõl.
Ott van pl. Trixi, aki biztosan iszonyatosan utál, meg csalódott bennem, mert még mindig nem sikerült összehozni a találkát, amit már rég megbeszéltünk, meg amiért olyan vagyok, amilyen. Meg ott van még Betti, aki még mindig nem tudja, hogy mi. Még mindig úgy viselkedik, hogy azt nem lehet megérteni és fõleg kibírni nem. Pedig nagyon ritkán találkozunk, beszélni meg végképp nem tudunk, csak viselkedik. Meg Anikó is, akivel ugyancsak jó lenne találkozni, de nem fogunk egy jó darabig. Meg még valaki, akit nem tudom, hogy ki, viszont valamelyik nap Vica szóra keresett a lapomon. Ez azért különös nekem, mert Vicát csak egyet ismertem, miatta éltem át eddigi életem legsötétebb korszakát, most meg 4 évvel késõbb valaki kíváncsi, hogy írtam-e róla. Lehet, hogy Õ maga, különben meg nem tudom, ki.

És itt van még, hogy távol vagyok mindentõl, ami fontos. Hogy itt nincs senki, akivel jól tudnám érezni magam, ezért inkább el se indulok sehová, mert legfeljebb csalódott leszek és befordulok. Így meg legalább a napot is csak ritkán látom. Minden hétvégén haza mennék, meg hétköznap este is. Meló után haza szeretnék indulni. Mert munka közben még elfoglalom magam a kódolással vagy valami olyannal, amit nem szeretek - legalábbis legtöbbször.
Akkor már lehet, hogy az Anikó meg a Betti ügy is el lenne rendezve, de a Trixi ügy az még nehezebb lenne, mert akkor megint messzebb lennénk. Meg van még egy ügy, de azt meg nem írom le, mert bárki olvashatja, meg már nem olyan fontos nekem.

Viszont van olyan, hogy egyszerre küldenék be 2, 3 vagy 4 postot is. Ez mindig hétvégén van. Hétköznap sosem gondolkozok ennyit. Nincs rá idõm vagy csak nem akarok gondolkozni. Ilynekor énblogra esély sincs. Amikor meg mégis, akkor jön az, amit eddig írtam

ntfs-3g

Örvendezik a lelkem most egy kicsit, mert egy vágyam volt linuxszal kapcsolatban (mint sokaknak), hogy egy jól mûködõ ntfs driver kerüljön a rendszerbe. És most megint a a magyarok, név szerint Szakacsits Szabolcs váltja meg a világot. Tegnap levelezett egyet, ahol olyat mondott, hogy van neki egy ilyenje. És tényleg. Mûködik, kipróbáltam :)
ajnasz@senzafine:~/Download$ time cp image /mnt/ntfsTest/ real 0m2.796s user 0m0.014s sys 0m0.272s
Ennyi idõ alatt másolt egy urandom 100 megás file-t.

Share on Picasaweb

Nézegettem a picasawebet megint. És azt hiányoltam most is, mint mindig, ahányszor csak megnéztem. Azt, ami a Flickr-en tetszik, hogy csak úgy böngészhetem mások fotóit.
Itt is lehet, természetesen, csak az a baj, hogy nincs sehova kitéve, hogy kik, mit töltöttek fel. Így meg honnan szopjam ki, hogy kiknek van accountja. Ez nem jó, így nem web2, nincs közösség, hiába a commentezés lehetõsége meg a többi szépség, így csak egy képtár, ami nekem kevés. Ha én fotókat töltök fel oda és publikussá teszem õket, akkor azt akarom, hogy azoka minél többen megnézzék, esetleg véleményezzék is, meg pontozzák, meg legyenek csoportosulások, ahová meghívják az embert, legyen nap képe, legyen interesting fotók, lehessen personalized google oldalon megnézni õket, ahogyan a flickr-el lehet. Szóval csak ilyen apróságok, amik hiányoznak.

Google with your name

Mókás..

Most diggeltek le egy site-ot, ahol saját google logót állítanak be a google helyére. Azért mókás, mert ilyen nekem is van, és ahhoz legalább lehet használni a rendes guglit.
Azt gondolom, az én megoldásom jobb, márcsak azért is, mert nem csak a nevet lehet lecserélni, hanem az egész designt át lehet alakítani..

redesigned google

Szóval enyém jobb :P

Fujifilm s5600

Tegnap jött meg életem elsõ fényképezõgépe. Nem csúcsmasina, inkább azt mondanám, jó középkategóriás, de szerintem ilyen árkategóriában nem nagyon találtam volna jobbat szerintem.
Most az a rész jön, hogy meg kell tanulni fotózni. ISO érzékenység, fénymérés, fehéregyensúly, záridõ, rekeszérték meg ilyenek. Sajnos még nem nagyon tudom, hogy melyik micsoda, de gugli majd segít ebben.