Ajnasz Blog

Van közöttük különbség..

Amíg az ember egy saját naplót vezet, addig valójában azt írhat le, amit csak akar. Nagy valószínűséggel teljesen őszintén nyilatkozhat, ténylegesen azt írhatja le, amit gondol. Nem kell attól félnie, hogy mások megtudják a legbelső gondolatait, megtudják, hogyan érez. Nyugodt szívvel kiírhatja magából minden bánatát, örömét, megkönnyebbülhet, hogy elmondta, nem csak magában léteznek ezek a dolgok. És ez jó..

Egy darabig a bloggal is így van. Megnyugtat, segít feldolgozni olyan eseményeket, amik egyébként csak a lelkét enné az embernek, így talán jobban telnek a hétköznapok, a rosszat is könnyebb elviselni.
Viszont ez csak egy darabig van így. Addig, amíg az ember úgy tudja, hogy csak magának ír. Hogy senki más nem olvassa majd azt a naplót, bár titkon azért néha reméli. Azt gondolja, ha valaki néha rátalál az internet végtelennyi linkjén keresztül az Õ naplójára, akkor esetleg beleolvas majd az a valaki, de olvasás után mosolyogva tovább áll..
Aztán mikor ez a remény valóra válik és az egyik posthoz írt hozzászólás során kiderül, hogy valóban van olyan, aki olvassa a blogot, sőt, ami még nagyobb dolog, hogy véleménye is van az én gondolataimmal kapcsolatban, akkor hirtelen kitágul a magának író blogger pupillája, először felcsillan a szeme, majd furcsa érzés kezdi el kerülgetni a szíve és a gyomra táján és izgatottan kattint a linkre, ami elvezet a comment-hez. Izgatott, hogy vajon mi a véleménye más embernek, vajon jól gondolta-e a dolgokat, vajon mások mit gondolnak róla. Azután elolvassa és levonja a következtetést, ami persze mindig, mindenkinél más.

Viszont ilyenkor megváltozik az író blogger énje. Ilyenkor elkezd gondolkozni, egyre többször módosít a postján, kitöröl sorokat, majd újra beírja őket, azután átfogalmazza az egészet végül be sem küldi azt. És innentől kezdve már nem biztos, hogy a blog ellátja azt a feladatát, amiért eredetileg indult, a nyugtatást, a kikiabálom magamból a világot érzés. És ezután lassan másabb témákról kezd el írni, olyanokról, amik már csak részben tartoznak hozzá, amikről úgy gondolja, hogy szabad írni, hogy nem baj, ha mások is olvasnak róla. Talán még azt is hiszi, hogy ez jobban érdekli majd az olvasó(ka)?t. Később a blogger már többször átgondolja, hogy mit érdemes beküldeni, milyen témának van értelme, hogy foglalkozzon vele. Aztán megesik, hogy napokig inkább nem is ír semmit, de nem azért, mert nincs mit, hanem mert nem meri leírni. Nem akarja, hogy mások is tudják, hogy mit gondol, mert akkor majd megkapja a letolást, a szemébe mondják majd a hibáit, miközben Õ a naplót azért nyitotta, hogy magának adjon igazat, leszidhassa benne a világot, álmodozhasson, elképzelhesse, hogy milyen lenne másképp.

De ilyen már nem lesz, csalódott, hogy megint nem írhatja le, nem mondhatja el senkinek az apró, lényegtelen, senkit sem érdeklő dolgait. Közben meg lehet, hogy ezek érdekelnék az embereket...