Internet cenzúra Magyarországon

Néhány weboldalon megjelent ma, hogy kishazánkban blokkolják majd a külföldi fogadási oldalakat. Írt erről a friss főszerkesztővel bíró origó is, de cikkezett a 444.hu is, meg nyilván az ország többi újságja is.

Igazából nem új dolog bizonyos szolgáltatások blokkolása, láttunk már ilyet Kínában nem is egyszer vagy a törököknél is sőt, például pár éve Egyiptomban volt jellemző, amikor a helyiek az internet segítségével közvetítették volna, hogy éppen hogyan lövik vagy nem lövik őket. Elég jellemző, hogy kormányok vagy uralkodók a nekik nem tetsző weblapokat és szolgáltatásokat elérhetetlenné teszik.

Jómagam sokáig úgy gondoltam, hogy Magyarország nagyon messze van ettől, hiszen demokrácia van meg szabadság. Ez a gondolat nem túl rég elkezdett ugyan kissé foszladozni, de mint valami jó nehéz köd, azért itt derengett. Ma viszont jórészt elillant.
Ha szabadság van, akkor nem az állam fogja megmondani, hogy milyen oldalakat nézhetek vagy milyen oldalakon költhetem el a pénzem. Ha szabadság van, akkor nem a kormány mondja meg, hogy mi számít híradóba való hírnek és mi nem. Ha szabadság van, akkor nem tesznek engem felelőssé olyanná, amit nem követtem el.

Például, ha szabadság van és van egy weboldalam vagy mondjuk egy blogom (az tényleg van!), ahol megengedem, hogy jó fej látogatók szabadon véleményt nyilvánítsanak, akkor a kormány tehetetlenségében nem az oldal tulaját teszi felelőssé azért, ha az egyik hozzászóló ír valamit.
Mintha azt mondanák, hogy ha én kölcsön adtam az autómat egy fuvarra "jó fej srácnak", amivel aztán "jó fej srác" bankot rabolt, akkor a bankot is én raboltam ki. Pedig rohadtul nem én raboltam meg rohadtul nem is én kommenteltem.

Nem is az zavar, hogy mi lesz így szerencsétlen külföldi fogadó oldalakkal, mert soha nem fogadtam. Engem az zavar, hogy egyáltalán bármelyik weboldal elérését akadályozhatják.
Az internet az a hely, ami mindent megváltoztatott, mert olyan, mint egy kisebb fajta menyország, ahol nem kell attól félni, hogy rosszat mondok. Itt lehet elérni olyan dolgokat, amiket egyébként lehetetlen volna. Itt lehet tanulni, munkát szerezni, lehet álmodozni olyan helyekről, amiket soha nem érünk el vagy lehetünk részesei olyan élményeknek, amiknek egyébként még a közelébe se kerülnénk.
Ez az a hely, ahol az ember nyugodtan elmondhatta, hogy mit gondol, azt akár ezren vagy millióan is meghallhatták. Most meg majd jön valaki fentről, aki elkezdi megmondani, hogy mit tanulhatok vagy miről álmodozhatok? Ezután megmondják majd, hogy miről írhatok? Esetleg azt is megmondják, hogy mire gondolhatok?

Épül a nagy fal, amihez a téglákat áthordták Berlinből, ide hozzánk, vagy mi?

Hozzászóláshoz a Disqus szolgáltatását használom, korábbi vélemények elovlasásához és új hozzászólás írásához engedélyezd a Disqus-tól származó JavaScripteteket.