Ajnasz Blog

Gyermekkoromban, az 1990-es évek közepe táján - az időpont nagyon fontos, mert mosthoz képest legalább 30 évvel ezelőtt volt, tehát jó régen - az egyik kedvenc rajzfilm sorozatom "A bolygó kapitánya" volt. Volt 5 tini, egy-egy bűvös gyűrűvel, ami különböző erőt adott a nekik. Szelet lehetett csinálni, tüzet gyújtani, földet mozgatni vagy vizet fröcskölni, esetleg árasztani és állatokkal beszélni, a segítségüket kérni. Ezeknek a kombinációjával aztán még extrább dolgokat, például képzeld el, hogy gyújtasz egy hatalmas tüzet, aztán a széllel arrébb fújod.

A gyerekek mindezt a képességet Gaia-ától kapták, a Föld istenétől kapták. Arra használták, hogy a gonosz, környezetszennyező embereket, vállalatokat móresre tanítsák, és megakadályozzák az ökológiai katasztrófákat. Például olaj szennyezést, illegális szemét lerakást, féktelen füstölést a gyárakban és hasonlók. Számtalan szívszorító jelenet, ahogy az erdők kipusztulnak, állatok menekülnek, tavak, folyók és tengerek lesznek az enyészeté. Gyerekként egyértelműen éreztem, hogy amit velük és a Földdel tesznek, az nem jó, hanem nagyon rossz, sőt borzalmas.

Ekkor Gaia - ha jól emlékszem - egy átlagon felüli faunával és flórával megáldott szigeten lévő high-tech központból vezényelte ki a fiatalokat, hogy tegyenek rendet. Általában a kezdet jól alakult, ám az emberi gonoszság és mohóság végtelen, és egyre nehezebben tudták csak megakadályozni a további pusztulást. Amikor már végképp nem bírtak a gonosszal és a helyzet teljesen kilátástalanná vált, akkor hívták a végső megmentőt. Mondták, hogy "Föld", "Tűz", "Víz", "Levegő", és ebből az egysített erejük előhívta a Föld hősét, a végső megmentőt: "A Bolygó Kapitányát". Ő aztán kisebb-nagyobb csihi-puhi árán, de végül mindig legyőzte a gonoszt és megmentette a bolygót a szennyezéstől. Az olajfolt eltűnt, a füst feloszlott, a szemét mintha sose lett volna. Végül a már elpusztult terület is újra zöldbe és virágba borult, visszatértek az állatok és mindent megtelt élettel.

Ezek a történetek bennem olyan érzést bújtatott el jó mélyen, hogy nem volna jó, ha ilyenek megtörténnének. Teljesen természetesen azt gondoltam vagy inkább képzeltem, hogy mindenki a lehetőségeihez képest próbál ezek ellen tenni, de legalább biztosan nem akar majd senki sem a gonosz oldalára kerülni.

Kaptuk az instrukciókat, hogy szelektíven gyűjtsük a hulladékot és próbáljunk meg minél kevesebbet autózni. Ne folyassuk a vizet, próbáljuk óvni a hasznos állatokat - meg a többit is.

Akkor aztán sok évvel később elkezdtem tanulni a valóságról: hiába gyűjtjük a műanyagot külön, annak egy jó része nem is újrahasznosítható. Hogyan lehet, hogy ennyi év, ennyi tanulmány és ennyi figyelmeztetés után még itt tartunk? Meggyőződésem volt, hogy ez volt az első probléma, amit megoldottak. Hogy már csak olyan műanyag létezhet, ami valamilyen módon visszakerül a körforgásba. Egy különös álomvilágban lehettem, hiszen ez a mai napig is csak keveset változott. Olvasom, keresem, kutatom a jelzéseket a csomagoláson, hogy vajon miből van, tudnak-e majd kezdeni valamit. Kiderült, hogy ha a papír koszos, azt is jobb inkább elégetni. A politika meg messze elhagyta a józan észt, emlékszem nyilatkozatokra, hogy azért nem építünk szélerőművet, mert nekünk akkor is kell áram, ha nem fúj a szél.

Az egyik legérthetetlenebb szenzáció az volt, amikor kiderült, hogy a tengerek és óceánok tele vannak szeméttel, műanyaggal. Ez pedig amiatt van, mert túl sok műanyagot használok. És akkor elszégyelltem magam, már sokadjára. Mit szólna ehhez A Bolygó Kapitánya? De felocsúdtam, azon gondolkoztam, hogy mégis, hogy a fenébe került a kukába dobott szemét, az újrahasznosításhoz külön gyűjtött műanyag, hogy kerülhetett a tengerbe? Nem az újrahasznosító üzemben kellett volna kikötnie? Vagy legalább valami szemétégető telepen?

Ezután a rengeteg meglepetés után pedig itt vagyunk 2026 közepe már-már vége táján. COVID idején volt egy kisebb változás, pihenő, nem jártak a repülők, nem autóztunk annyit. Azóta pedig újult erővel vágtunk bele a magas életbe. Folytatjuk, sőt, ha már itt vagyunk, próbáljuk túlszárnyalni a korábbi teljesítményünket. Csak most már látszik is, ha nagyon figyelünk, érezni is lehet. Jön néhány jobb fajta politikus és ha már ott van, inkább a szénégetésre próbál koncentrálni - összehúzott szemöldökkel, kaján vigyorral a képén, pont, mint A Bolygó Kapitányában bármelyik gonosz.

Mindent megmentő megoldásként mindenre ráírták vagy rajzolták hogy felelősen szemetelj, extraként hozzákötötték a kupakot a műanyag palackhoz, mindenki fellélegezhet. A megmentőnk pedig elektromos áram lesz, akkumulátorokkal, önvezető villanyautókkal és villany-akármivel is. Amiről könnyű elhinni, hogy tényleg megmenti majd a búzatermést is. Akkumulátor gyárakat építenek idehaza, ami akár már előrelátó, jó döntésnek is tűnhet, hiszen ez a jövő, szükség lesz rá.

És akkor eljött az idei nyár, amikor Magyarországon az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy nem csak aszály van, de eltűnik a Velencei-tó és nincs elég víz a Dunában, hogy a Paksi atomerőmű rendesen tudjon működni. Ugyebár ez az erőmű is termelné a megmentésünkhöz szükséges áramot. Semmit nem tudok az akkumulátor gyártásról sem, de azt mondják, hogy ahhoz is rengeteg víz kell. Akkor tényleg jó ötlet volt pont az elsivatagosodó földre építeni? Vajon mennyi erőforrásba fog kerülni lecserélni a rengeteg benzin autót elektromosra? Annak hol lesz a böjtje? Mi lesz a rengeteg ronccsal? A fűnyírást jómagam sosem értettem igazán. Komolyan élhetetlen az árokpart, ha magas a fű, ahelyett, hogy ott hagyjuk és akkor csak két héttel később fog teljesen elszáradni?

Viszont jó hír 50 Ft-ért lehet visszahordani a biztosan újrahasznosítható palackokat - vajon mi történt az eddig a szelektív kukába gyűjtött darabokkal?