Támadás a UStream ellen
Tegnap a UStreammel szemben komoly DDoS támadásokat eszközöltek, ami azzal járt, hogy jó pár órán keresztül elérhetetlenné vált az oldal. A támadásoknak főként egyetlen célpontja volt, mégpedig egy orosz úriember mobil közvetítése az éppen Moszkvában zajló Putyin elnök elleni tüntetésekről. Hivatalosan nem lehet tudni a támadás okát, azonban némi fantáziával könnyen lehet kiváló összeesküvés-elméleteket gyártani.
Megjegyzem, hogy UStream teljes fejlesztését Magyarországon végzik, valamint ez az én jelenlegi munkahelyem is. Ettől függetlenül ezek kizárólag a saját gondolataim, nem a UStreamé!
Mire lehet gondolni?
Egyszer arra, hogy vannak igazán fanatikus Putyin hívők. A hívők között bizonyára szép számmal lehet találni bináris beállítottságú személyeket. Elképzelhető, hogy van közöttük néhány olyan jóember is, akinek történetesen egy igen kiterjedt botnet van a birtokában. Bizonyára az egyik hívő gondolt egyet és hogy demonstrálja mennyire igaz-orosz is ő, segít imádott vezetőjének és megnehezíti a tüntetők igehirdetését. Fogta magát, kiadta az egyik kedvenc parancsát a botoknak, amik aztán szép lassan ledöntötték a UStreamet.
Teljesen egyértelmű, hogy igazából egyetlen fontos embernek sincs semmi köze az egészhez, igazából nem is tudtak az egészről, hiszen a szabadság és ettől fogva az internet szabadsága az mindennél fontosabb.
Másrészt arra is gondolhatunk, hogy vannak igazán fanatikus Putyinok és Putyinnak dolgozó emberek. A hívők között szép számmal lehet találni hexában számoló személyeket. Elképzelhető, hogy van köztük valaki, talán valami katonai vezető esetleg valamilyen nemzet-, internet-, vagy jóhírbiztonsági hivatal, netalántán maga az elnök, akinek egy alaposan kiterjedt botnet van a birtokában. Tegyük fel, hogy az egyik hívő - esetleg egy magas rangú, harcedzett katona vagy egy elnöki tanácsadó, neadj Isten, maga a frissen választott elnök - nem nézi jó szemmel, hogy holmi senkiházi járókelők, mobiltelefonjukat a nép felé tartva, interneten keresztül közvetítik a tüntetéseket. Fogja hát magát és kiadja kedvenc parancsát egy szerencsétlen kis jómunkásembernek, aki egy sötét szobában ül az olcsó karfás irodai székében, amelyen már nem is annyira kényelmes és egyszer a kávét is ráöntötte már, mi csúnya foltot hagyott, hogy az adja ki az ő saját kedvenc parancsát dédelgetett robotjainak, amellyel aztán szépen lassan ledönthették a UStreamet.
Teljesen egyértelmű, hogy elég fontosnak mondott ember vagy emberek kezdeményezték a támadást, mindenki tisztában volt vele, hogy mit tesz, de a szabadság és kiváltképp az internet szabadsága a kutya kölykét sem érdekli, a nép maradjon meg birkának, a pásztor majd terelgeti őket serényen.
A támadást sok-sok óra küzdelem után sikerült visszaverni és a UStream újra képes üzemelni. Teljesen véletlenül a főoldalra éppen az a stream került ki, amely a fent említett úriembertől jött és amely a még akkor is zajló tüntetéseket közvetítette. Ugyancsak egy véletlen során, hamar bekerült az oldalba orosz nyelv támogatása is.
El lehet azon gondolkodni, hogy ha tényleg maga az orosz kormány felelős ezekért, akkor vajon saját botnetet használtak-e vagy béreltek valakitől. Ha sajátot, akkor vajon csak nekik meg a kínaiaknak van ilyenjük vagy esetleg minden nagyobb ország és egyesület rendelkezik-e vele.
Szerintem nyilvánvalóan igyekszik mindenki szerezni, bérelni vagy csinálni egy sajátot, hiszen bármikor jól jöhet egy efféle kis mindent tudó, ollós, reszelős svájci bicska, ha éppen valamit le kell lőni el kell vágni vagy helyre kell igazítani az interneten. Olyan ez, mint egy elképesztően pontos interkontinentális rakéta, mert ugye messzire kell lőni, pontosan a célt kell eltalálni és lehetőleg némi pusztítást is végezni kell.
Hozzászóláshoz a Disqus szolgáltatását használom, korábbi vélemények elovlasásához és új hozzászólás írásához engedélyezd a Disqus-tól származó JavaScripteteket.