Kaptam egy spamet
A spam az életünk része, nélküle nem lenne semmi sem ugyanaz. A legtöbb embernek bizonyára nem hiányoznának, sőt sok ember valóban nem is foglalkozik vele, szűri őket, mint a spagettit.
Bevallom, én azt hittem, hogy az emberek már elég jól meg tudják őket különböztetni egymástól.
Ma reggel a meetup.comos accountomra érkezett egy üzenet egy jessica nevű usertől, melyben elmondta, hogy ő igazából nem használja az oldalt, hanem szeretne velem valami más módon kommunikálni, így megadta elérhetőségét. Igaz, hogy az ember örülne, ha csak így meg akarnának ismerkedni vele holmi beverly hillsi macák, de azért hamarjában konstatálható a tény, hogy ez bizony egy átverés, úgyhogy szomorúan, de elfogadjuk, hogy igazából nem is érdeklődik irántunk a képen látható leányka. No mindegy, egy érdekesség azért található az adatlapján: a greetings lapja csöppet sem üres, hanem tele van üzenetekkel, melyek arról tanúskodnak, hogy a megtalált emberek igen jelentős részének maximum az tűnt fel, hogy nem emlékszik, hogy honnan ismeri a delikvenst.
Nehéz elhinnem, de kénytelen vagyok levonni azt a következtetést, hogy a spammelés tényleg nagy üzlet és szinte biztosan meg tudja emelni egy termék eladását, különösen akkor, ha egy nem mindenki által ajánlott valamiről van szó.
A lábjegyzetben még megjegyezném, hogy a szűrést illetően mi magyarok és még sok más - nem angol anyanyelvű és/vagy nem angol földön élő - embernek annyiból könnyebb dolga van, hogy valószínűleg eleve gyanakvással fogadjuk az efféle leveleket. Ennek meg mondjuk az a hátulütője, hogy a magyar leveleket eleve kevésbé tartjuk gyanúsnak, szóval végül is mindegy, az egész csak rutin kérdése.
Hm, és ha egy kicsit elgondolkozom a saját helyzetemen, egyetlen üzenetet sem kaptam még azon az oldalon, és ha az első levél éppen efféle tartalommal van megtöltve, akkor az további emeli a spam-gyanússág lehetőségét. Néha hasznos egy kicsit antiszociálisnak lenni.
Hozzászóláshoz a Disqus szolgáltatását használom, korábbi vélemények elovlasásához és új hozzászólás írásához engedélyezd a Disqus-tól származó JavaScripteteket.