Diary of the Dead

Szeretem a filmeket és a Holtak Hajnala óta pedig a zombis filmeket is, bár az azóta megjelentek közül egyik sem tetszett annyira.

No mindegy, a címbeli film sem lett jobb, sőt, hozzátettek még egy olyat, amit a Blairwitchnél láthattunk, hogy a film úgy lett leforgatva, mintha a szereplők tartották volna a kamerát, bár itt azért még nézhető maradt a felvétel, így az egyszer nézhető kategóriába még bőven belefér. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy érdekes módon talán a film egyetlen üzenete - ha egy ilyen stílusú filmnek van egyáltalán -, hogy a hivatalos, fizetett sajtó és a bloggerek, a YouTube és egyéb közlésformák mennyire megbízhatóak.

Ténylegesen ki lett jelentve, hogy a TV-k hogyan ferdítik el a valóságot azzal, hogy úgy vágnak meg egy anyagot, hogy végül teljesen mást fog jelenteni. Míg az internetre feltöltött felhasználói videók, blogok, képek pedig képesek a valóságot megmutatni, de legalábbis segítséget nyújtanak ahhoz, hogy képesek legyünk objektíven ítélni. Természetesen ezek a források mentesek szubjektív benyomásoktól, egy-egy videó készítője, blog írója ugyanúgy beleteszi a magáét a végtermékbe, ami ugyanúgy mutathat teljesen ferde képet a világról, ahogyan egy TV megteszi azt a bulvár vagy akár egyéb érdekek miatt.

Diary of the Dead MySpace scene

MySpace a Diary of the Dead filmben videomegosztó portálként

Szóval egy ilyen témájú filmtől váratlan módon, részletesen és többször is elmondják, hogy mennyire megbízhatatlan az egész hírekkel foglalkozó ipar, mennyire válhatnak elsődleges hírforrássá az internet használói, akik maguk is riporterré, operatőrré, fotóssá válnak, ha a helyzet úgy kívánja.

Már csak az a költői kérdés maradt, hogy a film készítői a címmel is utalnak-e valamire vagy sem.

Hozzászóláshoz a Disqus szolgáltatását használom, korábbi vélemények elovlasásához és új hozzászólás írásához engedélyezd a Disqus-tól származó JavaScripteteket.