Goldenblog 2008 - IT finálé

Noh, alig pár napja ért meglepetésként, hogy tényleg benevezett valaki Goldenblogra, mi egy ilyen verseny blogok között. Hibaként meg is lett mondva jól, hogy ajnasz.hu nem frissül elég gyakran, amit én kiegészítenék még annyival, hogy a tematikus blog jelzőt is csak jóindulattal lehet használni rá, hiszen igazából szerteágazó dolgokról lehet olvasni, ami arról ad tanúbizonyságot, hogy szétszórt, figyelmetlen és rendetlen vagyok, mert nem kategorizálok rendesen és nem írom le elég sűrűn a véleményem a világban történtekről - ezt azért nem szoktam, mert ha már más megtette, akkor én nem már nem nagyon érzem szükségét, hogy még egyszer elmondjam ugyanazt. Talán pozitívumként megemlíthető ezzel kapcsolatban, hogy viszonylag tág az érdeklődési köröm a témában.
Levonhatjuk, hogy valójában semmilyen tekintetben nem felelek meg a kor elvárásainak, nyelvhasználatom sem lehet túl szép, olykor visszaolvasva több szóismétlést is felfedezek, esetenként helyesírási és nyelvtani hibákkal megspékelve csökkentem egy-egy post színvonalát. Ezekről jó esetben előbb-útóbb értesülök, rosszabb példáknál pedig sokáig sajnálkozó mosolyt csalhat kedves olvasóim szemébe egy-egy elhibázott mondat. Gyakran megtörténik, hogy későn jut eszembe válaszolni egy-egy feltett kérdésre, így a kérdés akár aktualitását is vesztheti, esetleg értelmetlenséget írok.

Biztos vagyok benne, hogy negatívumként megannyi dolgot meg lehetne még említeni, ami miatt más blogok sokkal népszerűbbek, olvasmányosabbak, hasznosabbak, miegymás.. Azonban ennek ellenére elmondhatom, hogy nekem tetszik a honlap, mert eddigi életem legjobban sikerült designjában (nem vagyok designer) jelenik meg. A témák is jók, hiszen csupa olyan dologról írok, amik érdekelnek, így abszolút célközönség vagyok. Azt hiszem, olvasóimhoz korrektül állok, hozzászólást még nem töröltem (lehet, hogy mégis, de akkor is csak kevés lehet). Ha véletlenül postot írok, igyekszem azt olyan témáról írni, ami másoknak is hasznára válhat.

A pozitívumok és negatívumok fényében/árnyában elmondhatom, hogy az IT kategóriában 43 sikeresen nevezett blog közül az ajnasz.hu-t is beválasztották a zsűritagok az első 10 helyezett közé, egész pontosan a 7. helyet kapta meg, amiről bevallom, hogy nem is tűnik rossznak, így hangzásra. Az más kérdés, hogy megérdemelten-e. Véleményem szerint nem, habár úgy gondolom, hogy a szubjektíven megítélhető dolgokat versenyeztetni sem egy túl értelmes dolog, hiszen attól, hogy mondjuk a zsűrinek tetszik valami, attól még a világ összes többi embere utálhatja azt.

Mindenesetre, köszönöm a nevezést, köszönöm a szavazatokat, gratulálok a győztesnek, gratulálok a többi helyezettnek és további jó munkát, blogolást, postolást kívánok minden résztvevőnek.

Megjegyzés: Felteszem, ez a post sem lett kerek és egész, ennek fő oka, hogy egyéb teendőim miatt félbe kellett hagynom.

Hozzászóláshoz a Disqus szolgáltatását használom, korábbi vélemények elovlasásához és új hozzászólás írásához engedélyezd a Disqus-tól származó JavaScripteteket.