Ajnasz Blog

Internet Hungary 2007

Volt az a dolog augusztusban, amikor az életem tönkretételéről volt szó. Annak fényében, hogy mókás-vicces és Magyarországon alaptalan vád volt, túlzásnak tűnhet az előző kijelentés, viszont a levélben kilátásba helyezett néhány év szabadság vesztés (értsd börtön, sikkasztók, anya-gyilkosok stb. között) fényében nem hiszem, hogy az.
Az ügy kapcsán több helyről is megkerestek mert szerettek volna velem interjút készíteni, beszélgetni. Majdnem mindet vissza utasítottam, kivéve az Internet Hungary 2007-et, gondolván az eléggé soká lesz még... A beszélgetés tárgya a reklámblokkolás veszélyessége. Index, Origo, MTE, mind ott ül majd.

Én viszont nem, mert szemét módon, két héttel a konferencia előtt visszamondtam a dolgot. Felmerülhet a kérdés az aktív internetes közösség egy apró részében, hogy miért, hiszen milyen lett volna már, ha valaki megmondja nekik ott a frankót. Sokat vacilláltam, hogy menjek-e vagy ne. Már el is felejtettem a dolgot, míg a regisztrációt megerősítő e-mail meg nem érkezett. Ezután még többet gondolkoztam rajta, mondjuk minden órában eszembe jutott, amikor ébren voltam (alvás közben egyszer sem).
Biztos állat buli, meg sok érdekesség lesz ott, olyan is, ami egyébként érdekelne. Emberek is lesznek, akikkel mondjuk érdemes vagy inkább érdekes lenne találkozni - itt nem a fejesekre gondolok, Ők nem érdekelnek, hanem akiknek az írásait olykor olvashatom az Internet pőre bőrén (a honlapokra gondolok, csak így jobban hangzik). Igaz, ha figyelembe vesszük, hogy eléggé antiszociális vagyok, az emberi kapcsolatok kevésbé tűnnek fontosnak. Talán még érdekes is lenne beszélgetni a dologról, bár én már úgy hiszem leírtam a véleményem, miszerint ez a fajta üzleti modell csak addig életképes, amíg az emberek nagy többsége elég hülye ahhoz, hogy hagyják magukat reklámok által vezérelni.

És akkor lassan már el is mondtam mindent, hogy miért nem akarok ott lenni, csak nehéz ezt úgy kifejezni, hogy ne tűnjek teljesen szánalmasnak. A véleményem elmondtam már és nem szeretek többször elmondani semmit. Az antiszociális hozzáállásomból következik, hogy nem túl valószínű, hogy jól éreztem volna magam, lévén egyetlen "senkiként". Harmadrészt, habár azóta akaratlanul is hozzám (is) kötődik a reklámblokkolás a magyar web néhány linkje szerint, mégis szeretnék elszakadni végre a témától, ami így is elég nehéz. Meg fél napom az utazásra menne el, de azt hallottam Magyarországon nem létezik távolság, így ezt kifogásként nem hozhatom fel.

Szóval azért nem megyek, mert nem érzem úgy, hogy ott kellene lennem, mert nem tudok semmi olyat, amit más ne tudna, nem tettem semmit, amit más ne tett volna meg, egyáltalán semmit nem csináltam, amit más ne csinált volna, így a szavam sem ér többet másénál, tehát semmi keresnivalóm ott.

De azért köszönöm a meghívást.

  • Del.icio.us
  • Reddit icon

Trackback URL for this post:

http://ajnasz.hu/trackback/153

Nincs igazad...

Én - a Te szemszögedböl - a rosszoldalon állok (egy adserver-fejlesztő cég csapatában játszom, és épp ezért azt állítom, hogy kell reklám, és azt nem is illik kiblokkolni), de szerintem nem Te vagy a "senki", a meghívottak közt, hanem Te vagy a főszereplő!
Érted harcol minden tartalomszolgáltató, mert Te vagy a LÁTOGATÓ, és látogató nélkül hiába van tartalom, bevétel bizonyosan nincs.

A tartalomszolgáltató ugyan érted küzd, de hát néha byonyolult ez az érted/ellened viszony, Te minden esetre úgy érzed, hogy olykor ellened is: ő pénzt fizet a tartalomért, pénzt kap viszont a reklámért, amennyiben az utóbbit az előbbivel együtt le tudja nyomni a Te torkodon.

Nyilván csipi a szemét, ha Te (a LÁTOGATÓ) ellenállsz. Az Index - az első körben - rossz reflex szerint cselekedett, de ezt be is látta. Sokkal jobb irány, ha érveltek, elmondjátok egymásnak, hogy ki mit miért... Hogy Te már elmondtad? Lehet, de korántsem biztos, hogy hallotta/olvasta az a 800-1000 ember, aki ott lesz Tihanyban. Hátha éppen itt sikerülne valamiféle kiegyezésre jutni, itt, ahol együtt van mindenki: Te a főszereplő és a sok mellékszereplő

Neked most küldetésed van: képviseld az internetes piac legfontosabb szegmensét, a LÁTOGATÓKAT! Nyilván a többi szereplő is el fogja mondani a saját szempontjait. Fogjuk fel a weboldalt egy étteremnek, a kreatívokat-kampányokat kiötlő ügynökségeket a szakácsoknak, az adservert a pincérnek. Te visszautasítod, amit eléd teszünk, ezzel az egész körülötted forgó világot némiképp ellehetetleníted, hisz hova jut az az étterem, ahol a vendégnek nem kell a szakács főztje... Ha ezek után a szakács, a pincér, az étteremtulajdonos magukban vitatgozgatnak ott, abból nemigen keletkezik vita, hisz mi valahol egyetértünk: szeretnénk Téged rávenni, hogy a tartalomért legalább azzal fizess, hogy elviseled a reklámot.

Ha nem viseled el, van esély, hogy előbb-utóbb tönkreteszed a tartalomszolgáltatót, és ezzel le kell mondanod a tartalom értékes részéről is. Ez persze a tartalomszolgáltatók érve, de ezt majd elmondják ők. Ha nem értesz egyet, itt az alkalom, hogy vitatkozz és győzz meg mindenkit Tihanyban a VENDÉGEK igazáról. Hidd el, itt Te nem "senki" vagy, az IH-n lévő 800-1000 emberből egy sincs, aki Nálad fontosabb...

Bocsi, hogy belebeszéltem az életedbe, de én - pincérként - valóban nem azt szeretném, hogy különféle trükkökkel átverjünk Téged (és az adblockereket), és mégiscsak lenyomjuk a reklámokat a torkodon, ez csupán a végső és rossz megoldás lehet arra az esetre, ha a tartalomszolgáltatók és látogatóik tudnak szót érteni... Márpedig ha el se jössz, nem is vitatkozol, esélyt sem teremtesz a kiegyezésre, akkor csak a végső és a rossz marad...

Szia

Vértes János

pincérkém elefes

kezdjük azzal, hogy ajnász: te tudod. ha úgy tetszik magánügy.
a reklám pincére viszont cseppet sem teszi jól, hogy megpróbálkozik vele, hogy két egymáshoz nem illeszkedő gondolatmenetet (ismétcsak) lenyomjon a torkodon, plusz azok torkán, akik képviselőjének kinevez "tédged Ajnászt", ha úgy tetszik, megint magyarból magyarra fordítva: a "Díszpéldány Átlagfogyasztót".
ez a "te vagy a fontos, mert belőled van ezer egyforma, akiknek csak annyi a szerepük, hogy velük kapartatjuk ki magunknak a pénzt - és most szeretnénk mikroszkóp alatt megvizsgálni téged, ezt a makacs, de megfelelő trükkökkel mégis megfejhető tehénfajtát" megszólítás eleve taszító. ha szeretnétek megismerni a fogyasztót: ezer útja van anélkül is, hogy palira kellene venni valakit és valóságsó-szereplői pozícióban megaláznátok. marketing kutatásnak hívják és a lényege az, hogy kemény pénzt fizettek azoknak a cégeknek, akik azt állítják, az általatok fontosnak jelölt kérdésekre ők kiszedik és kielemzik a választ pár száz, vagy ezer fős reprezentatív minta megkérdezésével.
de járható út az is, ha az internetes lap feltesz egy tesztet és a kérdésekre kapot válaszokat elemzi, vagy elemezteti ki.
ugyanakkor annak a felismeréséhez, hogy a szöveg mellett elhelyezett reklámok a többség által könnyen elviselhetőnek (figyelmen kívül hagyhatónak) találtatnak, míg minden "kreatív" megoldás, ami erőszakkal a címben megígért és a felhasználó egérgombjával képernyőre "rendelt" tartalom előtt és helyett reklámot tol az arcába, vagy éppen kattintó egere alá, az erős frusztrációt és ellenreakciót vált ki. a teljesség igénye nélkül: a cikk helyett reklám "tovább az előbb már egyszer megkért tartalomhoz" felirattal, a bárhol mozgó, zenélő, villogó, fül, vagy szem-irritáló reklámok, a felnyíló ablakban megjelenő reklámok, a szöveg közé beékelt reklámok (helyükkel megtévesztően azt sugallva, hogy részét képezik a kért információnak, a cikknek).
az internetes hirdetés kiváló lehetőség a jelenlétre, "szem elé kerülésre" a hirdetőknek, nyilván minél nagyobb egy oldal forgalma, annál inkább. csahogy úgy tűnik, hogy a virtuális közeg reklámfejlesztői nem elégszenek meg a jelenlétnek a valóvilágban elfogadott intenzitásával. mindenki elfogadja, hogy az út mentén poszterek állnak, de mi volna a reakcója, ha a körüton autózva egyszercsak elé ugrana egy óriásplakát, elállva az útját? vagy ha az utcán menet egyszerre a fülébe ordítanák: "vegyél mosóport!".
ami a "pincér" hozzászólásában különösképp taszító, az a végére csúszott nem is olyan burkolt fenyegetés: "nem mondod meg hogyan érjük el, hogy ránk kattints? -akkor a te hibád lesz, ha erőszakkal lenyomjuk a torkodon, te kényszerítesz minket.". ez nagyon is árulkodó. ezzel a mentalitással már most jobbbeadni a csődkérelmet a cégbírósághoz.

egyébként pedig ki mondta, hogy a reklám hatékonyabb mint: a cég internetes, telefonos és fizikai elérhetőségének megszervezése, frissített kínálat, átfogó, könnyen kezelhető tájékoztatás (termék típus - keresési szempontokkal!-, ár, fotó, visszajelzés az adott termékről korábbi vásárlóktól, kényelmi szolgáltatások (házhozszállítás, pénzvisszafizetési garancia, cseregarancia, szervíz elérhetősége, alkatrész utánpótlás, felhasználói segítség telefonon, fórumon keresztül) és mit ér a reklám ahhoz képest, hogyha rákeresek egy termék, szolgáltatás nevére akkor első helyen, vagy első tízben szerepel a találatok közt a cég weboldala (ami lehetőleg megfelel a föntebbi kritériumoknak is)?

ha már a pincéres hasonlatnál megmaradunk: az rendben volna, hogy a pincér a borravalóból él. csak ne markecolással akarja megszerezni, hanem a szolgáltatás kiválóságával és udvariasságával érdemelje ki.

PS: Ajnász, bocs, ha sok a duma, de kiborít, hogy ennyire paleolítikum-szinten van vértes druszám.
üdv

kovácske t. jános

Hozzászólás

  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni. This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.