Ajnasz Blog

About Me

Valamilyen módon hozzám kötődő, inkább énblog-szerű bejegyzések.

Reklámok a bazárban

Mivel éppen most fejeztem be Eric S. Raymond A katedrális és a bazár című könyvét (hopp, reklám :), ezért a szokásosnál is több szabadság és open source gondolat bolyong a fejemben. A könyvről annyit érdemes tudni, hogy főként a nyílt és zárt fejlesztési modell közötti különbségekről, a hacker kultúráról (kérem, hogy a laikus olvasó mindenképpen olvassa el a linken található dokumentumot a hackerek és crackerek közötti különbségek megértése miatt), a hackerek gondolkodásáról, a szabad információról és ezekhez hasonló, csupa magasztos témáról szól. A könyv olvasása során sikerült többször párhuzamot vonnom a múlt heti esettel.

A világ nem online

Hangzatos téma ez még mindig. Havonta jönnek a statisztikák, miszerint újabb tömegek kapcsolódnak a világhálóra, ami olyan, de olyan jó. Persze, hogy jó! Hiszen így már Õk is részesei lehetnek annak, amit csak úgy hívunk web, vagy éppen web2. Milyen fantasztikus dolog, hogy emberek milliói vagy milliárdjai? lehetnek kapcsolatban, hogy ez a sok ember korlátlan információhoz jut, hogy Õk is bekapcsolódtak egy olyan világba, ami megadja a lehetõséget, hogy változtasson a világ vagy éppen csak saját és közvetlen környezete sorsán. Igen, a lehetõség tényleg ott van.

Twitter WTF megint

Volt az a post a Twitterrel, hogy hülyeség, meg lufi, meg nem látom értelmét. Továbbra is hülyeség, meg értelmét se látom, viszont nem vagyok benne biztos, hogy lufi lenne. Hogy miért? Mert újabban egyre gyakrabban postolok oda. Mirõl? Leginkább, ha éppen fejlesztek valamit (fõleg Google Reader Watcher aktuális ebbõl a szempontból jelenleg), annak státuszáról, vagy ha esetleg olvasok valami szépet, jót, rosszat.

Microsoft Wireless Notebook Optical Mouse 4000

Két hete vettem Microsoft Wireless Notebook Optical Mouse 4000 típusú egeret, mert olykor akadt a régi egerem zsinórja és méreteit tekintve is túl nagy volt a kis asztalhoz. Sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen legyen. Abban biztos voltam, hogy Microsoft lesz, eddig még nem volt rájuk panaszom, bár legutóbb, mikor otthon voltam az úgy tûnt, hogy az Intellimouse bal gombja nem egészen szuperál száz százalékosan...

Adblock listem az adblockplus.org-on

Még tavaly valamikor év vége felé írtam email-t az adblockplus.org karbantartójának, hogy van nekem egy listám amit kitehetne a lapjára, a többi közé.
Egy válasz jött rá, hogy kiteszi, csak megjegyzést kell írnia, hogy nincs optimalizálva a lista. Persze, hogy nincs, mondtam én. Optimalizálás alatt azt érti, hogy nem használok reguláris kifejezéseket. Olyan meg nem lesz, mert az az alapja az egésznek. Szóval lassabb, mint a többi, állítólag.Ha Õ mondja, biztos úgy is van. De nem baj, ez így jó, elég régi lista már, még az eredeti adblock idején kezdtem el, azóta meg csak nagyobb lett.

Google Reader Watcher

Még múlt héten elkezdtem csinálni elsõ saját extensionöm Firefox-hoz. Többször nekiláttam már valaminek, eddig soha nem sikerült - visszagondolva valószínûleg a karakterkódolással lehetett gond vagy nem tudom.
Feladata annyi, hogy fix idõközönként megnézze, van-e olvasatlan feed a Google Reader-ben. Az ötlet a Greasemonkey script után született. El is készült a stuff,

Egy napra törölve

Tegnap tényleg törölve volt ajnaszhu. Szerver alatt lehalt a diszk, megesik. Korrektség, hogy este telefonon szóltak, hogy mi történt. Adatbázisról volt náluk backup, fájlokról meg nálam. Így minden rendben maradt.
Mikor régi szolgáltatómnál lerohadt a szerver, nekem kellett szólni, hogy valami nem megy... Akkor az adatbázis odalett, durván 1 hónapos backupom volt csak.
Köszi, hogy most minden megmaradt.

Ez a nap törölve

Lett volna egy postom, ez a nap címmel. Idézet, semmi különös. Viszont töröltem:
ez a nap törölve

Linksys WRT54GL

Ma lett egy ilyen Linksys WRT54GL fajta routerem. A dolog apropója, hogy a cég ideiglenesen megfosztott a tõlük kapottól.
Tudni való, hogy nyílt forrású, linux alapú firmware van rajta. Másik tudni való, hogy gyors.

MSN Társadalom

Copyrighted a buzzról
Igaz, minden apró szó, a kötőszavak is!
Internetes társadalmunk jelenleg szennyes fecsegésekkel csordultig teli hányt üzenteküldő bugyrának szaga nem csak engem zavar. A szag érezhető a személyes üzenetküldő ablakon kívül is, így eredetileg szakmaibb fórumokon, vagy egyéb közösség építő site-ok mindenki számára elérhető publikus üzenet küldõ szolgáltatásán keresztül is.