Van az általában senkinek sem ártó, gyenge jellemû ember, aki néha úgy érzi, hogy most kinyílt a csipája, és olyat mond vagy tesz, ami esetenként más számára kellemetlen, bántó lehet.
Ekkor az erõsebb jellemû másnak is kinyílik, aztán visszamondja a frankót. Ezt úgy teszi, hogy a végén lehetõleg még a gyenge jellem érezze úgy, hogy mekkora egy féreg, amiért egyszer is meg mer szólalni.
Védekezésül ekkor a kisjellem megpróbál átgondolt, logikus érvekkel válaszolni a nem átgondolt, logikátlan vádakra. Igyekszik nem újra beletaposni a nagyba, mert visszaüt(het). Eleget tesz olyan kéréseknek, amik tulajdonképpen a saját, elõbb elmondott gondolatai elleni vallomást követelik meg. Így elérik, hogy saját magát hazudtolja meg, maga ellen beszéljen. És ha a csipanyitáskori megszólalás logikus volt, akkor az is gyorsan logikátlanná válik..
Azonban, mivel a csipája még egy kicsit nyitva van, ezért visszamond néhány olyan dolgot, ami az Õ szemében logikus és még érvnek is megállná a helyét. Rejtve kifejezi nem tetszését, újabb véleményét, de ezt már csak óvatosabban, mert csipája nem annyira van kinyitva, talán meg is ijedt egy kicsit, majdnem úgy érzi, mint amikor valami szétpattintott kopaszerõs áll vele szemben és éppen arra készül, hogy apró, pici darabokra szedi a delikvenst.
Akinek ing, az vegye fel..
Hozzászólás